Önbizalom

 

Múltkor indítottam egy szavazást a megváltozom kívül-belül facebook oldalamon. A kérdés mindössze ennyi volt: van-e önbizalmad? A válaszolók 63 %-nak nem volt. Ez hiába egy nem reprezentatív felmérés volt, mégis jól reprezentálja a helyzetet: a magyar nők nagy részének nincs önbizalma. Miért van ez?

Amikor a világra jöttél, volt önbizalmad. Persze, a csecsemőknél ezt nem lehet mérni. De ahhoz bizonyosan kell önbizalom, hogy anyatej helyett megkóstold a szilárd ételt, fekvésből átfordulj egy más, ismeretlen pozícióba, megtedd az első bizonytalan lépéseket, úgy, hogy számtalanszor ér kudarc. Felnőttként bele sem mennél ilyen merész próbálkozásokba.

Tehát van önbizalmad, de ez külső hatások miatt csökken, a felnőttkorig ért hatások következtében pedig az 30-as éveidre el is ásod az önmagadba vetett bizalmat.

Mitől tűnik el az önbizalmad?

Sokuknak már a szülői házban elkezd apadni az önbizalma a túlzott elvárások, nem megfelelő kommunikáció miatt. Az a gyerek, aki sokszor hallja, hogy a szomszéd Pistike már mit tud, ő meg mit nem csinál jól, már a gyerekkorában elveszti az önbizalmát. Ha valakinek sokat mondják, hogy „hülye vagy, fiam”, az valóban hülyén is kezd viselkedni.

Az iskolarendszer sem tesz jót sem az önbizalomnak, sem a tehetségnek. Sok kamasz fiú és lány keveredik zűrös helyzetekbe, hogy a bandához tartozását ne veszítse el. Mert máshol nem erősítik önmagában.

A párkeresés időszaka pedig egyenesen önbizalomromboló hatást ér el, ha sok csalódás ér, magadban fogod keresni a hibát és végképp elásod a jó tulajdonságaidba vetett hited.

Szóval csupa külső hatás az, amitől elkezdesz egyre inkább nem bízni magadban és a képességeidben. Milyen érdekes, hogy a külső hatások ellenszere a belső tanulási folyamat.


Ahogyan a magunkról alkotott negatív meggyőződéseink megkötöznek, a pozitívak a legjobbat hozhatják ki belőlünk” (Sean Covey)


Építsd ki a belső karódat!

A belső tanulási folyamatot hívjuk úgy, hogy belső tartás, vagy belső karó kiépítése. Olyan erős és egyenes, amitől kihúzod magad és a külső hatások már nem tudnak meghajlítani.

Ez az önbizalom felépítése.

Ahhoz, hogy bízz magadban annyira, hogy még a legerősebb orkán se hajlítson meg, ahhoz kell, hogy ismerd önmagad. Önmagad pedig úgy fogod megismerni, hogy belehelyezed szituációkba.

Minél inkább nem a megszokott szituációkba, helyzetekbe engeded bele magad, annál jobban meglátod mire vagy képes és milyen olyan tulajdonságod (belső, rejtett erőforrásod) van, amire a napi rutinok során nincs szükséged, így nem is tudtál róla, hogy van Neked.

Van nekem egy remek eszközöm arra, hogy ilyen rejtett belső erőforrásokat is, meg akadályokat is keressünk. Ez pedig az ún. OH-kártya, mely asszociációs képeken keresztül segít felszínre hozni a legmélyebb gondolataidat. Ez már egy kicsit pszichológia, eredetileg annak az eszköze is volt, onnan vették át más segítők.

https://megvaltozom.hu/szolgaltatasok/oh-kartya/

Önbizalomépítés belülről

Szóval, ha megismerkedtél magaddal, ilyen-olyan módszerek segítségével, az az önismeret. Elengedhetetlenül fontos a belső karó kialakításához. Hát mibe betonoznád a tartást adó karódat, ha nem jó szilárd alapokba, nem igaz?

Az önismeret még nem jelent egyet az önbecsüléssel, vagy önszeretettel. Ezekről olvass bővebben:

Önismeret? még jó, hogy nem vagyok tökéletes

Ahhoz, hogy újból legyen önbizalmad:

  • egyrészt le kell számolnod az önbizalmadat romboló hiedelemkorlátokkal, amikkel mások vettek körbe
  • másrészt tudatosítani kell magadban azt a sok értéket, amiket az önismeret útján feltártál magadban.

Ha tisztában vagy a képességeiddel, az erősségeiddel és gyengeségeiddel, akkor jöhet orkán, jöhet szél bármilyen beszólás, becsmérlő lenézés, vagy kritikus szituáció, a Te szilárd és egyenes belső karódat ezek nem fogják elhajlítani. A fát sem érdekli, ha kinn fúj a szél, vagy vihar tombol….

Belső gyakorlatokhoz ajánlom egy magyar anyuska, Ihász Anita letölthető, gyönyörűen illusztrált munkafüzetét, amelyben tervezhetsz hónapokra, napokra bontva és belső önbizalmat erősítő gyakorlatokat írott formában végezhetsz:

http://shop.anyuska.hu/termek/onbizalom-erosito-munkafuzet-noknek/

Külső önbizalomerősítés

A belső önbizalmad kívülre is kisugárzod. Szerintem a 21. századi nőnek fontos, hogy a külső megjelenésével is elégedett legyen. Ehhez nem a póthaj és a plasztikszáj vagy a zsírleszívás vezetnek, bármennyire is ez érkezik a médiából. Olyan apró trükkökre és praktikákra gondolok, ami az Rád nézőnek nem tűnik fel, Neked viszont önbizalmat ad. Ilyenekre gondolok pl:

  • egy jó parfüm (évente kell csak beszerezned)
  • szép fehérnemű (a tudat is boldogabbá tesz😊
  • kiegészítők (ma már nem tétel egy szép sál, vagy egy szép ékszer)
  • sport (ha fitt vagy még a tartásod is megváltozik)
  • diszkrét smink (nem színpadra készülsz)
  • színek (nem mindegy milyen színt viselsz az arcod közelében)

“A környezetünk arra felel, amit magunkból kisugárzunk. Belső változás nélkül külső megváltás nem fog jönni.” (Popper Péter)


Kidolgoztam egy online programot, amely növeli az önbizalmad, hogy a változás 7 lépésén keresztül merj sétálni.

ITT olvashatsz a programról.

Iratkozz fel a hírlevelemre és lásd másképp a világot!

Iratkozz fel és hasznos és motiváló tartalmakat olvashatsz.

A feliratkozásommal elfogadom, hogy kezeld az adataimat. Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom.

Ha tetszett, kövess a Facebookon!

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük